tiszaújváros gyógyfürdő
- Életmód

Tiszaújváros gyógyfürdője a Tisia Hotel&Spa-ból is elérhető

A tiszaújvárosi gyógy- és strandfürdő már hosszú évek óta csábítja a települsére a pihenni és kikapcsolódni vágyó magyar, valamint külföldi turistákat. Nem véletlen, hogy a szomszédságban épülő Tisia Hotel&Spa óriási lehetőséget lát abban, hogy szolgáltatásait összeegyeztesse a a gyógyfürdővel, hiszen a fürdőzők végre prémium környezetben tudnak szállás foglalni a Tisiában. Lássuk, milyen múltra tekint vissza a tiszaújvárosi gyógyfürdő, ahol igazi élmény a relaxáció!

Tiszaújváros gyógyfürdő: kicsiknek és nagyoknak egyaránt

A Tiszaújváros gyógyfürdő 2001-ben kapta meg a gyógyfürdő minősítést. A kompexum 1200 méter mélyről feltörő, 65 Celsius fokos termál ásványizet hasznosít, amelynek kifejezetten magas a sótartalma is. Kiváló az ízületi, nőgyógyászati és urológiai betegségek rehabilitációjában, kezelésében.

A gyógyfürdő kifejezetten nagy, 7 hektáros területen fekszik, ahol nemcsak gyógymedencék, hanem strandmedencék, élménymedencék is megtalálhatók, így a gyerekek is jót szórakozhatnak, míg a szülők a pihenést élvezik. A létesítményhez tartozik sportpálya is, sőt, játszótéren is élvezhetik a nyaralást akár az egészen kicsi gyerekek is.

Gyógykezelések a tiszaújvárosi gyógyfürdőben

A gyógyfürdőt elsősorban azért híres és hatékony gyógykezelései miatt látogatják a legtöbben. A repertoárba az alábbi kezelések tartoznak bele:

  • termálvizes, kénes, sós gyógyfürdővizek, pezsgőfürdő
  • fénytárpiás kezelések
  • különféle elektroterápiás kezelések, köztük elektromos fürdő
  • mágneses kezelések
  • gyógyiszapos kezelések
  • gyógytorna, amelynek vízi és tornatermi változata is elérhető a gyógyfürdőben
  • különféle inhalációs kezelések pl. asztmában szenvedők részére

Azonban fontos megjegyezni, hogy a gyógykezeléseket csak orvosi engedéllyel, orvosi beutalóval tudják a vendégek igénybe venni. Aki csak pihenni szeretne, annak a sportpálya, a kozmetikai szolgáltatások, a strandrészleg állnak rendelkezésére – amelyek mind rendkívüliek!

Természetesen a termálvizes fürdő bárki előtt nyitva áll, azonban a speciális gyógykezelésekhez mindenképp szakorvosi beutalóra van szükség.

A bébimedencében az egészen kicsik is ki tudják próbálni a fürdőzés örömét – természetesen csak szülői felügyelettel. Aki pedig több napos pihenésre vágyik, az a Tisia Hotel&Spa-ban foglalhat kényelmes, prémium szobát.